Bálint Vivien Rebekának hívnak, akik követtek egy ideje a social médiában, Becky-ként ismerhettek. Én magam is inzulinrezisztenciával élek annak kihívásaival és nehézségeivel együtt. Blogomon a hasonló nehézségekkel élőknek segítek receptjeimmel, tanácsaimmal és életmód tippjeimmel. A blogolásom kezdete óta számtalan kezdő IR-esnek, terhességi cukorbetegséggel diagnosztizált kismamának segítettem elindulni az úton vagy helyre tenni néhány nem egyértelmű információt a diétával kapcsolatban, sőt sokan arról is beszámoltatok, hogy a receptjeim és tanácsaim segítségével sikerült inzulin nélkül végig vinnetek a terhességet vagy elhagyhattátok a gyógyszert az orvosotok javaslatára.

Nagyon sokan fordultatok hozzám azért, mert az inzulinrezisztencia diagnózisa után teljesen elveszve éreztétek magatokat, mindenkinek próbáltam segíteni, a kompetenciahatáraimat betartva.  Ahogy egyre többen lettünk ebben a kis közösségben, egyre kevesebb kapacitásom lett arra, hogy mindenkit egyaránt támogatni tudjak, így úgy éreztem, hogy itt az ideje annak, hogy egy következő szintre emeljem a tudásomat. Hosszútávú céljaim között szerepelt egy táplálkozási tanácsadó képzés elvégzése, hogy átfogó tudással, megfelelő szakértelemmel tudjak nektek segíteni a továbbiakban, ezt a tervemet a sok kérés és bíztatás hatására előrébb hoztam. 2023 év végén belevágtam a tanulásba, a táplálkozási tanácsadó tanúsítvány megszerzése mellett egy hormonegyensúly tanácsadó képzésen is részt vettem, valamint a laborleletek értelmezésében is hasznos tudást szereztem. Jelenleg is képzem magam, hiszen úgy gondolom, hogy a táplálkozástudomány egy olyan terület, ahol folyamatos tanulásra van szükség ahhoz, hogy megfelelő szaktudással segíthesselek titeket az utatokon. Remélem bizalommal fordultok majd hozzám!

Az én történetem

Szeretnék egy kicsit beszélni arról is, hogy én magam hogyan jutottam oda, ahol most vagyok. Teljesen kendőzetlenül és őszintén, ezzel is erőt adva nektek, hogy a sok-sok sikertelen életmódváltási kísérlet és diéta után is van remény. A saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy egy egészséges életmód kialakítása nagyon sokszor egy hosszú folyamat eredménye, mely sok nehézséggel és tanulással jár. Én magam egész életemben küzdöttem azzal, hogy elfogadjam magam úgy, ahogy vagyok és egészséges kapcsolatot alakítsak ki az ételekkel, de ezen még a mai napon is dolgozom és a jövőben is dolgozom majd, hogy ezt az állapotot fenntartsam.

Már tinédzser koromban, főként a médiában látottak miatt, sok velem hasonló korú lánnyal együtt, magam is evészavarral küzdöttem, sokszor megvontam magamtól az ételeket, mert azt gondoltam, hogy „kövér” vagyok, ekkor nagyjából 40 kg voltam. Ezeket a koplalós időszakokat mindig egy falási rohamokkal teli periódus követte, így folyamatosan ingadozott a súlyom az adott lelkiállapotomhoz igazodva.

Mikor egyetemre kezdtem el járni, megismerkedtem a kalóriaszámlálással is. Mivel akkoriban nagyon sokan azt hirdették, hogy 1000 kalóriánál többet nem szabad magunkhoz venni, ha fogyni szeretnénk, én is eszerint kezdtem el étkezni. Eleinte persze fogytam, de egyre frusztráltabb lettem és ismét falási rohamaim lettek. A premenstruációs és menstruáció alatti tüneteim is súlyosabbak lettek, így elkezdtem fogamzásgátlót szedni. Mert hát persze…ez a megoldás 18 évesen. A következő években fel-le ingadozott a súlyom, folyamatosan puffadással és hasi fájdalmakkal küzdöttem, folyamatosan fáradt voltam, a tanulás sem úgy ment, mint szerettem volna. Egyik divatdiétát követte a másik, volt gluténmentes, tejmentes, média személyiség által árusított, alacsony kalóriatartalmú, „mindenmentes”, egyik sem segített elérni a céljaimat.

Az évek alatt végül fény derült az állandó puffadásom hátterében húzódó laktózérzékenységemre, így ennek megfelelően diétaztam tovább, egy panaszom megszűnt a sok közül. Megismerkedtem a férjemmel, a következő 3-4 évben ugyanúgy hol diétáztam, hol nem. De a súlyom ennek ellenére nagyjából stagnált. Úgy döntöttünk, hogy gyermeket szeretnénk, így abbahagytam a fogamzásgátlót, de sajnos a teljesen felborult hormonháztartásomnak köszönhetően 20 kg-ot híztam a következő egy évben, ekkor már gyanakodtam az inzulinrezisztenciára, hiszen a tüneteim erre utaltak, de a vírushelyzet miatt a diagnosztizálás elmaradt. Teherbe esnem több mint egy év után sikerült, végül teljesen spontán, mikor már-már kezdtük feladni a dolgot. Utólag borzasztóan szerencsésnek érzem magam, tudván, hogy mennyi probléma állt a háttérben.

A terhességem sajnos nem volt problémamentes, a hatodik héten terhességi vészes hányást diagnosztizáltak nálam (Hyperemesis Gravidarum), melynek következtében egy hónapig kórházban voltam, se inni, se enni nem tudtam, így infúzióval tápláltak. Ezt követően a terhesség 20. hetéig ágyhoz voltam kötve, utána kezdtek el csillapodni a tüneteim, újra sikerült ennem. Ekkor 15 kilogrammal mutatott kevesebbet a mérleg, mint a terhességem kezdetekor.

A terhesség következő pár hete problémamentesen telt, a kötelező cukorterhelés azonban nem várt eredményt hozott: „Kedves kismama, terhességi cukorbetegsége van! Tessék diétázni, odafigyelni!”. Kis túlzással a világ összes információját elolvastam a terhességi cukorbetegségről és a 160 grammos szénhidrátdiétáról. A várandósságom végéig kitartóan számoltam a szénhidrátot, tartottam a diétát, sütöttem-főztem külön magamnak. Eleinte szupereket mértem, de ahogy teltek múltak a hetek, tökéletesen tartott diéta mellett sem úsztam meg az inzulint. Végül a kislányom a 36. betöltött hét után született meg, kórosan kevés magzatvíz és farfekvés miatt császármetszéssel.

Sajnos a szülés után teljesen elengedtem a diétát, mondván „elmúlt”, hiszen ez csak terhességi cukorbetegség, jó vércukorértékeket mértem, úgyhogy fellélegeztem. Ennek sajnos meg is lett az eredménye, a kilók csak jöttek, a tünetek egyre súlyosbodtak, és azon kaptam magam, hogy nagyon nem érzem jól magam a bőrömben. Ekkor mentem el sok hónap halogatás után egy hárompontos cukor és inzulinszint vizsgálatra, ahol beigazolódott, hogy inzulinrezisztenciám van, ráadásul elég „combos”. Egy-két hónap felújítással és költözéssel eltelt hónap után végül valahogy csak megjött az elhatározás, amikor végre berendezkedtünk az új lakásban, hogy ideje elkezdeni azt a bizonyos diétát.

Ezután lelkiismeretesen kezdtem el diétázni, recepteket fejleszteni és végül pedig blogolni. Az ezutáni utamat már ti is nyomon követhettétek, a tüneteim egyre csillapodtak, elmúlt a hajhullás, a falási rohamok, az ingadozó vércukorszint is stabilizálódott. Nagyon sok tapasztalatot szereztem abban, hogy milyen is inzulinrezisztenciával együtt élni és végre tényleg egészségesen élni.

Összességében annyit tudnék elmondani az én utamról, hogy a sok-sok diétázás és tapasztalás megtanított valamire: a legfontosabb egy (számomra) fenntartható, egészséges életmód kialakítása, ahol nem az az elsődleges, hogy mit mutat a mérleg, hanem az, hogy hogyan érzem magam a testemben, a fogyás majd jön ezzel együtt. Minden sikertelen próbálkozásom alatt tanultam valamit. Megtanultam azt, hogy mind különbözőek vagyunk, ami nekem jó és bevált, az másnak nem biztos. Figyelnünk kell a testünk jelzéseire, hiszen a tünetek egyfajta iránymutatásként szolgálnak arra, hogy amit jelenleg csinálunk, az nem jó.  Ezt a több, mint egy évtized alatt megszerzett tudást szeretném nektek átadni, mind a tanácsadásaim alatt, mind a konzultációk alatt. Szeretnélek megtanítani arra, hogy egészséges szokásokat alakíts ki, hogy te is megtapasztald, hogy milyen gondolkodás nélkül, ösztönösen egészségesen élni, egy kiegyensúlyozott és változatos étrendet követve.

Megjelenések

ITT pedig egy velem készült interjút találsz, ami nem sokkal a blogom elindulása után készült!